Részeg hiba

Visszajöttünk a party-ba, ahova Harry hívott meg. Tudtam, hogy amit tettem, az engesztelhetetlen és hogy valószínűleg egész életemben gyűlölni fog érte. De nem tudtam uralkodni magamon. Részeg voltam, és .. és amikor a fickó megkért, hogy menjek vele az emeletre, nem tudtam, mi történik. Csak annyit tudtam, hogy flörtöltem valakivel, aki semmit nem jelentett számomra.  
Az autózás haza elviselhetetlen volt .Bevánszorgott a lakásunkba, nem nézett vissza rám. Miért tette volna, miután látta a barátnőjét, akivel 2 éve együtt vannak, hogy egy másik sráccal van? 

Felment az emeletre, nem szólt egy szót sem, valószínűleg undorodott még csak rám gondolni is. 

Nem tudom, hogy miért tettem, de megtettem, és nem fogom letagadni. Nem fogom azt mondani magamnak, hogy minden rendben lesz, ha tudom, hogy nem, tudom, hogy elhagy. Miért? Kérhetném, hogy maradjunk együtt, de tudom, hogy bármit mondok, csak jobban fog rám haragudni.

Tudtam, hogy nem fogja érdekelni az, amit mondani akarok, de muszáj megpróbálnom, hogy tudja, ez egy részeg tévedés volt, nem önszántamból tettem, és hogy tegyen különbséget. Meg tudom próbálni? Talán igen, talán nem. Ideges vagyok amiatt, amit tettem, hogy mit mondjak neki, és hogy mit fogok találni a szobában. De megpróbálom. Utamat az emelet felé vettem. Amikor végre a hálószoba elé értem, az ajtó félig nyitva volt, és láttam, hogy a padlón ül, a hátát az ágynak támasztja, fejét a térdén pihenteti. 

Felnézett rám vörös, könnyes szemeivel.  

"Miért?" - ez volt az első szó, amit mondott, mióta hazaértünk. 

"MIÉRT?" - kiabált, és felállt. A keze ökölbe szorult. "Miért [T/N]? Két kibaszott év után. MIÉRT? Pedig én kurvára megadtam neked mindent" - üvöltötte, majd közelebb jött, megfogta a csípőmet, és a falhoz vágott. Nyöszörögtem a fájdalomtól. "Egy másik sráccal basztál, és az ő nevét sikítottad, nem az enyémet? Ő volt benned, és nem én? Nem érdekel, hogy részeg voltál [T/N]. Akkor is megcsaltál engem." - morogta. A harag égett a szemében. A távolba néztem, egyszerűen nem bírtam a szemeibe nézni. 

Összerezzentem, amikor a falba ütött, azon pedig egy lyuk keletkezett. Homlokát enyémnek támasztotta, könnyek folytak le mindkettőnk szeméből.  "Sajnálom Louis...sajnálom." - zokogtam, alig hallhatóan, suttogva. Levette kezét a falról, közel húzott magához csípőmnél fogva, hogy ne legyen rés közöttünk. 

Így maradtunk egy ideig,  finoman ringatott minket előre és hátra, miközben a karjaival szorosan ölelt. Mindketten megnyugodtunk, és az ágy felé húzott. Felemelte a paplant, hogy bújjak be mellé. Talán ez volt az utolsó alkalom.  Nem mondott semmit, túl fáradt volt. Csak elaludtunk, és reméltük, hogy holnap lesz egy új nap, és a múltat a hátunk mögött hagyjuk, de ez csak egy álom, hogy valóra válik. Tudom, hogy holnap összepakolja a holmiját, és elhagyja az emlékeinket, tudom, hogy azt fogja mondani: viszlát, és soha nem fordul vissza, tudom, hogy elkövettem egy ostoba hibát, és soha nem tudom jóvá tenni. Tudom, hogy elfogom veszíteni 2 kibaszott év után, és hogy ki fog sétálni az ajtón. Tudom, de talán visszajön? De ez egy álom, egy buta álom, hogy abban a reményben vagyok, hogy valóra válik.